optimista országok

Thaiföld 100%Közép-Afrikai Köztársaság 100%Seychelle-szigetek 100%
Venezuela 100%Argentína 100%Szamoa 100%
Zimbabwe 100%Panama 93%Ruanda 87%
Amerikai Virgin-szigetek 77%Brunei 77%Ausztrália 74%
Jordánia 73%Nicaragua 67%Szingapúr 67%
Ciprus 63%Namíbia 63%Olaszország 63%
Finnország 62%Írország 62%Görögország 62%
Izrael 61%Azerbajdzsán 60%Maldív-szigetek 60%

nyitóoldal > hirek > Optimista sajtófigyelés > Régen nem láttam ennyi mosolygós, nyugodt arcot

Régen nem láttam ennyi mosolygós, nyugodt arcot

2008.04.28.

Nem dőlt össze a város. Pedig az volt a cél!

Első helyen a közterület-fenntartók és kerékbilincselők általános sztrájkjával tudnék szolidáris lenni.

Régen nem láttam ennyi mosolygós, nyugodt arcot, régen nem láttam ennyi barátságos, segítőkész gesztust, régen nem volt ennyire jó a levegő, régen nem volt ennyire gondtalan az utazás Pest-szerte, mint éppen múlt pénteken.

Pedig ijeszgettek bennünket megállás nélkül, hogy összedől a város közlekedése, hogy katasztrófa lesz és világvége – ezzel szemben kiderült, hogy a városunk szép, tágas és lakható, csak egy kis általános közlekedési sztrájk kellett hozzá. Jó, persze tudom, ezt csak úgy tudtuk abszolválni, hogy aki tehette, otthon maradt, az iskolák többsége szünetet rendelt el (áldotta is a villamosvezetők máskor dolgos kezét minden egyes iskolás), az emberek elhalasztották ügyes-bajos dolgaikat, szabadságok lettek kivéve, régi biciklik elővéve, és rengeteg lábról derült ki, hosszabb gyalogjárásra is használható. Az emberek törődni kezdtek környezetükkel, ha átmentek Budára, megkérdezték a szomszédjukat, elvihetik-e, külvárosi utak mellett komoly stoppolások idézték a hatvanas éveket, elintéztük egymás ügyeit, bevásároltunk szeretteinknek, megvártuk, amíg az öregek áttipegnek előttünk a járdán, lemondtuk teljesen fölösleges találkozásainkat, egyszóval nyugodtak voltunk, toleránsak és segítőkészek, úgy éltünk, ahogyan élnünk kel lene akkor is, ha jár a metró alattunk.

Hát, ha ezen múlik a dolog, mi lenne, ha rendszeressé tennénk? Magyarországon nincs olyan társadalmi csoport, amely elégedett volna helyzetével, az ország helyzetéről már nem is beszélve, sztrájkolni mindig van ok vagy legalább ürügy, rendezzük hát szisztematikus sorba az igényeket, hátha ezzel is közelebb jutunk a megoldáshoz.

Sőt: hátha ez maga volna a megoldás. Merthogy több pénzünk úgysem lesz, ezt, ami van, ezt lehet csak másképpen elosztani: vagyis – matematikai értelemben – ha valamely érdekképviselet győzelemre vezeti sztrákját, az a többi automatikus vereségével jár. Ha, teszem, a közlekedésiek megkapják, amit a karnak, akkor az belekerül a többieknek néhány száz milliárdba. Akik aztán szintén követelni kezdenek, s ha győznek, az meg a közlekedésiek – és sokan mások, mint a filmfőcímekben – pénztárcájában jelenik meg veszteségként. Ugyanazt az egy zsemlét harapdáljuk körbe-körbe, mi mást is tehetnénk.

(Összejövetelünknek ezúttal nem célja a BKV-isták követeléseinek jogosságát vizsgálni, sem az, honnan lenne pénz reá; annyit jegyeznénk meg csupán, hogy egyfelől magunk is régi bérletviselt családból származunk, kiket a járatritkítás von haus aus szomorúsággal tölt el, másfelől meg, hogy munkavállalóként szolidárisak vagyunk minden más munkavállalóval. Mindazonáltal igazi mosolyt csalt az arcunkra az a hétvégi javaslat, miszerint a BKV fájó hiányát a parkolási díjak drasztikus emelésével kellene megoldani. Nem tudom, emlékeznek-e rá, de tíz-egynéhány éve, amióta feltalálták Pesten a parkolási díjakat, folyamatosan azt halljuk, hogy ezekből fogják megoldani a város közlekedési problémáit – ezzel szemben ez az irdatlan pénz néhány magánzsebbe vándorolt. Kerületi vezetőink száz évre felbonthatatlan szerződést kötöttek a parkolási társaságokkal, nincs mit tenni, az elkövetkező generációk még ezeket a magánzsebeket fogják duzza sztani parkolási díjaikkal. Annyi vigaszunk lehet, hogy néhány egykori kerületi vezető ma már a parkolási társaságok megérdemelt vezetői közé tartozik. Úgyhogy a magam részéről nem tartanám igazán megnyugtatónak az általuk ajánlott megoldást: félő, hogy az ötletnek csak első fele – tudniillik a parkolási díjak emelkedése – valósulna meg.)

Na, de hagyjuk a mellékszálakat; ott tartottunk, hogy egy könnyű közlekedési munkabeszüntetés egészen emberivé változtatta – ha csak egy napra is – életünket: tegyünk hát róla, hogy továbbra is így legyen. Tegyük a sztrájkokat mostantól kötelezővé, mégpedig a számunkra legfontosabb intézmények indokolt sorrendjében – meglátják, nem fogunk magunkra ismerni.

Ami engem illet, első helyen a közterület-fenntartók és kerékbilincselők általános sztrájkjával tudnék szolidáris lenni: ők azok, akik lépten-nyomon akadályozzák a forgalmat, rengeteg bosszúságot okozva mindenkinek, egyszerű sarcolással biztosítva maguk és fenntartóik anyagi boldogulását. (De gondosan elkerülve a valódi bonyodalmakat.) Elhúzódó, eredménytelen sztrájkjuk egész Pestet jókedvre derítheti.

Szeretnék egy komoly rendőrsztrájkot is, gördülékenyebb lenne a közlekedés, biztonságosabb a belváros, és a felderíthetetlen bűnesetek száma se csökkenne általa.

A postáskisasszonyoknak munkalassító sztrájkot tudnék javasolni, az nem tűnne fel senkinek – azt csak a beavatottak tudnák értékelni.

A magam részéről szívesen vennék egy általános sztrájkot a gyorséttermek dolgozói részéről; igaz, én, ha egyszerű marha volnék, már akkor is tiltakoznék, mi minden történik velem ott, amíg hamburger válik belőlem.

A kamionsofőrök, az útkarbantartók és a jegyellenőrök összevont sztrájkot tarthatnának. Kellemesebb volna a levegő is olyankor.

Sztrájkolhatnának a tanárok is: igaz, akkor a gyerekeknek nem volna kit verni. Sztrájkolhatnának az aláírásgyűjtők, a notórius népszavazók, a politikusok általában. A bowlingosoknak külön is tudom ajánlani a sztrájkot, mert ott az kétszer számol.

A sor tetszés szerint folytatható: a lényeg a tiltakozáson van. Meg azon, hogy mi, többiek tudjuk, különleges helyzetben vagyunk – amikor muszáj humánusan viselkednünk.

Már csak a sztrájk miatt is.

 

Forrás: 168óra

Ingyenes, anonim HunOpti önismereti tesztünkből te is megtudhatod mennyire látod optimistán a jelened. Kitölthető akár ide kattintva is: HunOpti

2019. január 1-től az Optimista Klub archiválódik. Mit szól ehhez?

Nekem mindegy.
Nem örülök, mert szeretem az oldalt.
Remélem nem lettetek pesszimisták?
Szívesen szervezném tovább. Kérlek lépj kapcsolatba velem!
korábbi szavazások