Presztizs - Nem a világon, a szemléleten kell változtatni

2008.02.12.

Rózsahegyi Márk és társai tíz éve hozták létre az Egy Optimista Magyarországért Alapítványt. Kezdeményezéseik - optimista könyvtár és klub, rajzverseny, mosolypontok - az élet megélésének mikéntjéről szólnak. A tagok jelen életünk mindennapjait és jövőnket szeretnék boldogabbá tenni. ők tudják, hogy az optimizmust lehet és kell is tanulni. Az alapítóval egy családias hangulatú kávézóban ültünk le eszmét cserélni rólunk, napjainkról.

- Mennyire tudunk ma boldogok lenni?

- Relatív, hogy kinek mi a boldogság. Számomra például az, hogy olyan közösséget hoztunk össze, ahol jól érzem magam, vagy az, hogy a fiamnak jó és hasznos példákat tudok mutatni saját életemből. Viccesen azt szoktam mondani pesszimista vagyok, de optimista dolgokat csinálok. Hármunk ötlete volt az egész, azt mondták akik nem hittek bennünk és kezdeményezésünkben, hogy, egy negyedik „hülyét" úgysem találunk. Akkoriban ugyanis így gondoltak ránk, hiszen eltérően gondolkodtunk, mint a nagy átlag. Tíz évesek lettünk, tízezren csatlakoztak hozzánk. Felkaroltuk és népszerűsítettük a pozitív gondolkodást, a derűt, a vidámságot. A célunk, hogy minél többek arcán jókedvet lássunk. Egyre többen hiszik, ha egyszer rámosolyogsz a világra, az visszamosolyog rád. Nap mint nap tapasztalom, ez egy százszorosan megtérülő "befektetés". A mosolynál nincs jobb dolog és ráadásul jóval kevesebb izommunkát igényel, mint a sírás. Lehetünk tehát boldogok, ha úgy akarjuk! A döntés rajtunk múlik.

- Hogyan mosolyogjon, aki tele van problémákkal?

- A gondok az ember agyában léteznek. Ami nekem probléma, másnak esetleg nem az. Érdemes átgondolni tehát, mit tehetünk ellenük. Mi a keretet adjuk ehhez, az épületet a színházhoz, de az előadás már rajtad, rajtam és a többieken múlik.

- Sokan vonnak párhuzamot vagyon és boldogság között. Tényleg egyenes arányban vannak?

- Én attól érzem magam boldognak, hogy olyan dolgok mellé tudok állni, amitől a környezetem is több lehet. De mik ezek? Egy nagyobb ház, egy új aranylánc, vagy inkább az, hogy olyan körülményeket adok a gyermekemnek melyben felnőve a jövőben pozitívan fogja érezni magát?

- Hogyan nyeritek meg az embereket céljaitok érdekében?

- Erőszakkal senkit nem kényszerítünk, hogy lépjen be a klubba. Kezdeményezéseinkkel hívjuk fel a figyelmet, internetes oldalunkon összesítve adjuk át az információkat. Nem tüntetünk a pesszimisták ellen sem, és egyformán jól érezzük magunkat ha négyen és ha tízezren vagyunk. Nem a nagy számokat gyártjuk, hanem egy optimista Magyarországot szeretnénk teremteni. Zajlik a személyi jövedelemadó egy-egy százalékáért a kampány, de mi ebben sem veszünk részt, inkább a jelenlétünket népszerűsítjük.

- Milyen ma az emberek hangulata?

- Az élet egyre kilátástalanabb. Figyelem az embereket, a viselkedésüket, mimikájukat. Régen azt láttam, nemtetszést vált ki belőlük, ha mosolygok. Ma vagy elnyomnak válaszként egy műmosolyt, vagy rám sem néznek. Nincs már az a negatív beállítottság, de még mindig elmegyünk egymás mellett. Az első mosolyt bizony gyakorolni kell a tükör előtt, de egy idő után a "véreddé" válik. A gondolataid is számítanak.

Ha borzasztó rossz napra készülsz a semleges dolgokat is negatívan éled meg. Felfogás, megélés kérdése engeded-e, hogy a rossz dolgok legyenek számodra meghatározóak.

- Mennyire egyszerű egy megrögzött pesszimistából optimistát csinálni?

- Nem könnyű. Alapjában véve az optimista bízik a jövőben. Nekem például ma már nincsenek problémáim, mert nem gondok halmazaként élem meg az életemet - annak ellenére, hogy nem lettem gazdagabb, erősebb, nagyobb, tehát nem változtam. Az emberek saját magukhoz a legtürelmetlenebbek, bár azt mondják - „a jó pap holtig tanul". Az optimizmus is megtanulható, fejleszthető. Még egy hajléktalannak vagy állami gondozottnak sem kell beletörődnie a helyzetébe.

- A hajléktalan például mit tehet?

- Próbáljon meg elindulni azon a bizonyos úton, egyetlen előremutató döntéssel. Nem fog ettől holnap a Rózsadombra költözni, de boldog még lehet. S hát - addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér...

- De ha egyszer a szomszédom, a barátom már megszerezte azt, ami nekem még nincs meg?

- Ettől vagyok én több? A hibát abban látom, hogy az emberek kifelé élnek - milyen ruhában jársz, hova mész nyaralni. Ez pedig nem jó. Mások akarunk lenni, mint akik vagyunk, s ettől elveszítjük a realitásérzékünket. Ráadásul egyre inkább nem engedünk be másokat saját világunkba. Nagyobb ház kell, nagyobb medencével, minden extrával. Errefelé haladunk. Ha viszont magamat nézem, hogy mitől vagyok boldogabb? Nincs már munkahelyem, ami jó, mert nem kell naponta bejárnom. Nem idegeskedek másfél órát, mire bejutok a városba. Nincs bennem a vacogás, hogy mi lesz ha a jövő hónapban felmondanak nekem. Kizártam a negatív forrásokat. Adok magamnak egy évet, hogy csak az alapítványunknak éljek. Nekem ez jó tanulópénz lesz, mert tudatilag is átformál.

- Hogyan állunk mi magyarok manapság az optimizmussal?

- Mindig felháborítanak az olyan kutatások, hogy „tizennyolc közül a tizenkilencedik helyen vagyunk". Miért nem klubtagjainkat kérdezik meg mintavételezéskor, hogy boldogok-e? A jó tendencia szerencsére elindult. Egyre többször emlegeti a média az „optimizmus, optimista" szavakat, de még nem jutottunk el addig, hogy ezek legyenek az értékteremtők, a jó példák. Úgy gondolom, nem járunk már messze a fordulattól. Az egész csak matematika: ha jót teszel valakivel, ő is jót tesz mással. Csak sokakkal és sokszor, mi több folyamatosan kell jót tenni. Aztán végül jóra fordul az egész világ.

Benkő Péter