optimista országok

Thaiföld 100%Seychelle-szigetek 100%Szamoa 100%
Zimbabwe 100%Közép-Afrikai Köztársaság 100%Argentína 100%
Venezuela 100%Panama 93%Ruanda 87%
Brunei 77%Amerikai Virgin-szigetek 77%Ausztrália 74%
Jordánia 73%Nicaragua 67%Szingapúr 67%
Ciprus 63%Namíbia 63%Olaszország 63%
Görögország 62%Finnország 62%Izrael 61%
Azerbajdzsán 60%Egyiptom 60%Maldív-szigetek 60%

nyitóoldal > hirek > Rólunk írták > Népszabadság - Egy optimista tragédiája

Népszabadság - Egy optimista tragédiája

2003.08.02.

A Szentendrei úton nagy sebességgel felrohant egy gépkocsi a járdára, ahol elütött egy kerékpárost. Az áldozat, a kolumbiai Cronio Pérez pszichológus szörnyethalt. A harminchét éves férfi az Egy Optimista Magyarországért Közhasznú Alapítvány elnöke volt.

A Műcsarnoknál találkozunk Judittal, Cronio barátnőjével. Négy nappal a temetés után. Vékony füzetet szorongat: "Járj a napos oldalon!" - olvasom a fedőlapon. Cronio ebben gyűjtötte össze az alapítvány programját, céljait, adott hírt a rendezvényekről. Az országban nyolcezer ember csatlakozott az 1997-ben született alapítványhoz. 

Keresem Judit arcán a gyász fájdalmát, fáradságát. Szeme nyílt, még egy csipetnyi mosoly is jut köré. 

- Akkor vagyok méltó Cronióhoz, ha nem hagyom el magamat - mondja nyugodt hangon. 

"Az olyan érzelmi állapotoknak, mint a rosszkedv, az ingerültség, a fáradság, a szorongás éppen abban rejlik az értelme, hogy üzenetet hordoznak Neked. Arról, hogy milyen a viszonyod önmagaddal, a családoddal, a barátaiddal, milyenek a kapcsolataid, és hogyan boldogulsz az életed más területein. De főleg arról üzen, hogyan tudod feldolgozni mindazt, ami Veled történik, és mivel vagy még adós önmagad megértésében" - olvasom. 

- Nagyon sok embernek adott örömöt, vidámságot. Nincs jobb kifejezés, mint az elkoptatott közhely, belőle valóban sugárzott az optimizmus - emlékezik nyugodt hangon Judit. 

Mesebeli történet elevenedik meg a szavai nyomán. Croniót - öt testvérével együtt - az édesanyja nevelte föl a Bogotá közeli kicsi faluban, Yacopíban. Adela asszony gazdagabb családokhoz járt mosni, vasalni, takarítani. A nehezen megkeresett pénzt gyermekeire fordította. Valamennyit kiiskolázta. Cronio és három testvére Európába került. Különféle diplomákat szereztek. 1985-ben érkezett egy ösztöndíj elnyerését követően Magyarországra. Itt szerezte meg a pszichológus diplomát, majd 1997-ben a doktori címet. 

- Két hónapja sikerült eljutnunk Kolumbiába. Hihetetlen világba csöppentem, és valójában ott értettem meg Cronio életfilozófiáját. Olyan országból jött, ahol negyven éve folyamatosan tart a háború. Senki nem tudja megjósolni, mikor lesz béke, mert a drogkereskedelem miatt megállíthatatlan az ellenségeskedés. A szegények többsége rendkívüli nélkülözések közepette él. A gyermekeik is dolgoznak. A gazdagok viszont folyton rettegnek, hogy mikor rabolják el a gyermeküket, hogy hatalmas váltságdíjakat kérjenek értük. Az utakon folyamatosan katonai járőrökbe ütköztünk. Ezzel együtt vagy talán éppen ezért, minden család összefog, segítik egymást. Engem is gyermekeként fogadott az édesanyja, és testvérükként a testvérek. Nevetéssel, kacagással teltek a napok. Bárhová mentünk, nem a fájdalmakról, nem a nyomorról, nem a gondokról beszéltek a barátok, ismerősök, idegenek, hanem arról, ami éppen egy kis örömöt adott nekik. Cronio gyakran mondta nekem, hogy a magyarok többsége önértékelési problémákkal küszködik. Gyakran tapasztalta, hogy itt nem tudják szeretni egymást az emberek, ezért képtelenek az örömszerzésre, önmagukat is elhanyagolják lelkileg. Ezen próbált meg változtatni. 

"Segíthetsz Magadnak, ha végiggondolod, hogy Téged kik szeretnek, s hogy kik azok, akiket Te is szeretsz. Az ő biztonságos közösségükben egyszerűen csak gyakorolhatod Önmagadat. Segíthet minden, amit örömből teszel" - írta akkor még csak egy füzetbe. A gondolat később belekerült a Mentálhigiénes Programiroda anyagába. 

Amikor 1997-ben megírta az Optimizmus/pesszimizmus, és a munkanélküliség hatása a pszichikai állapotra című doktori disszertációját, rádöbbent, hogy a munka nem maradhat egy irattár polcán. Kérdéseket küldött szét az interneten. Az Optimista Homepage sok ezer ember fantáziáját megmozgatta. Szponzorok is jelentkeztek. Egyetemi tanárok, újságírók álltak mellé és létrejött az Egy Optimista Magyarországért Alapítvány.

E
lőadások, találkozások, rendezvények sorát szervezték az országban. Optimista klubok alakultak. 

- Eleinte sokan megmosolyogták - emlékezik Judit. - Ez tetszett neki, mondván, legalább kezdenek mosolyogni. Aztán mind többen vették komolyan. Nem egy naiv idealistát, egy földtől elrugaszkodott álmodozót, hanem nagyon is realista, az élet mindennapjaiban rendkívül következetes, a feladatokat nem megpróbáltatásnak, nehézségnek, keserűségnek, hanem erőpróbának, játéknak és örömnek tekintő férfi volt. 

Belelapozunk a vidáman komoly könyvecskébe. "A társadalom egészéről kialakult pesszimista sztereotípiák egyik legnagyobb veszélye, hogy önmagukat beteljesítő jóslatként működhetnek, a tendenciák törvényszerűségként való kezelése ördögi körként tovább mélyíti a problémát" - találunk rá egy újabb gondolatára. 

- Amikor beszélgettünk vagy másoknak magyarázott mindig éreztem, hogy bár nagyon komolyan veszi a legsúlyosabb gondokat is, mindig kész a legegyszerűbb és legmegnyugtatóbb megoldásokra. Mondta is, hogy akkor kell szeretni az életet, amikor a legnehezebb. 

Nézem a kedves, karcsú hölgyet. Töprengek, hányan roppannának össze az ő helyzetében? 

Nyugodt hangon idézi föl a barátja utolsó óráját. Egy támogatóhoz igyekezett. Most is kerékpárral ment, mert így érezte magát igazán szabadnak. Egyébként gyakran kirándultak együtt. Az utolsó hétvégét a Velencei-tónál töltötték. Egy barátjával találkozott, akinek arról beszélt, hogy néhány perce megijedt egy őrült autóstól. A barát fölajánlotta, hogy tegyék a kocsiba a bringát, és elviszi a tervezett találkozóra. Elhárította, mondván, ő valóban optimista, nem eshet baja. Öt perc múlva megérkezett a másik autó. 

- Kérdezhetném én is, mint mások is a hasonló, gyakori esetekben, hogy miért éppen akkor, miért éppen ott, miért éppen ő? Nem vagyok fatalista, de a temetés utáni napon, amikor először ültem kocsiba, hátulról engem is leszorított egy örült. Nem hiszi el, de majdnem fellöktem egy biciklistát. Nem is tudtam hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek. Keserűen dühöngtem. Lejátszódott velem is minden, ami vele. Én is átéltem, hogy mit jelent, amikor a fizika és az erkölcs szabályait semmibe veszik. Nincs bennem bosszúvágy a tettessel szemben. Ismerem a nevét, megtalálnám a címét is, ha akarnám. Átfutott az agyamon, hogy küldök néhány képet neki az életünkről. Aztán meggondoltam magamat. Miért zaklatnám? És nem kívánok segítséget sem adni a terhe viseléséhez. De tudom, hogy amíg nem zárul le a nyomozás, csupán három hónapra vehetik el a jogosítványát. Hányan rohangálnak így az utakon, utcákon? Hányan retteghetnek miattuk? 

Fényképeket nézegetünk. Csupa mosolygós ember veszi körül. Az egyik fotón előadást tart. A másikon énekel, a harmadikon boldogan ölelik körbe Judit családtagjai. A negyediken a Münchenben élő testvéreivel koccintanak. Az ötödiken rendőrök között integet, amikor indulnak az Országos Balesetmegelőzési Bizottság rendezvényére. A hatodik valahol Kolumbiában készült, ahová tíz év múltán most tavasszal jutott vissza. 

Az egyik képpel találkozom később az interneten is. Az optimistaklub weblapon sokan emlékeznek rá. "Akkor leszünk hűek Cronióhoz, ha a halála után folytatjuk, amit ő elkezdett" - olvasom az egyiket a több tucat üzenet között. 

- Két urnát helyeztünk el a kolumbáriumban. A kisebbik itt marad, a nagyobbik egyszer Kolumbiába kerül. Lehet, hogy a testvérei viszik el, lehet, hogy én, hiszen már nekem is ott van az egyik hazám. Oda én hazamegyek, itthon pedig új életet kezdek, amiben igyekszem a tragédia emléke mellett az optimizmust is megőrizni.

Szendrei Lőrinc


Ingyenes, anonim HunOpti önismereti tesztünkből te is megtudhatod mennyire látod optimistán a jelened. Kitölthető akár ide kattintva is: HunOpti

2019. január 1-től az Optimista Klub archiválódik. Mit szól ehhez?

Nekem mindegy.
Nem örülök, mert szeretem az oldalt.
Remélem nem lettetek pesszimisták?
Szívesen szervezném tovább. Kérlek lépj kapcsolatba velem!
korábbi szavazások