optimista országok

Thaiföld 100%Közép-Afrikai Köztársaság 100%Seychelle-szigetek 100%
Venezuela 100%Argentína 100%Szamoa 100%
Zimbabwe 100%Panama 93%Ruanda 87%
Amerikai Virgin-szigetek 77%Brunei 77%Ausztrália 74%
Jordánia 73%Nicaragua 67%Szingapúr 67%
Ciprus 63%Namíbia 63%Olaszország 63%
Finnország 62%Írország 62%Görögország 62%
Izrael 61%Azerbajdzsán 60%Maldív-szigetek 60%

nyitóoldal > hirek > Optimista sajtófigyelés > 11 év, 74 ezer kilométer: az ember, aki körbegyalogolta a Földet

11 év, 74 ezer kilométer: az ember, aki körbegyalogolta a Földet

2014.07.17.

Ötvennégy pár cipő. Akaraterő sem árt, de ha netán valaki kérdezné, az időn és az életközepi válságon kívül ennyibe kerül gyalog körbejárni a Földet.Jean Béliveau-ra a montreali Jacques Cartier hídon tört rá a kisebbfajta megvilágosodás, hogy meg kell csinálnia.
Akkor már hónapok óta futott. „Negyvenkét-negyvenhárom éves voltam, amikor egy kicsit minden eltört. Az 1998-as québeci jégvihar miatt – amely után egymillió embernek kellett hónapokig áram nélkül tengődnie – az üzlet lehúzta a rolót. Rajtam úrrá lett a depresszió, amely elől a futásba menekültem, hogy lelkileg és fizikailag egészben tartsam magam valahogy. Aznap a hídon néhány pillanatig csak a távolságot láttam, és hogy mögötte új távolságok nyílnak, egészen a végtelenségig. És rádöbbentem, hogy én ezeket a távolságokat le tudom küzdeni" – meséli őszinte vigyorral, hogy is néz ki az a midlife crisis, amely rávesz valakit egy ilyen útra.


Béliveau-nak ez az út öt kontinensen 64 országon és 75 ezer kilométeren keresztül több mint tizenegy évig – 4077 napig – tartott. Sem előtte, és egyelőre utána sem csinálta meg senki más. Nem mintha a család el lett volna ragadtatva az ötlettől. Nyolc hónap telt el csak addig, amíg Béliveau egyáltalán a felesége, elé mert állni azzal, hogy elmegy. Amikor előadta, hogy mire készül, őt először az a kézenfekvő kérdés érdekelte, hogyan képzeli el a utat, amire az volt a válasz, hogy visz magával egy gyerekkocsit néhány holminak, útközben pedig visszaél az emberek – és az állatok – vendégszeretetével. „Sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hogy őrült vagyok-e, de aztán mindig vállat vontam. Inkább az oroszlánok tépjenek szét, mint a társadalom."

A következő kérdés az volt, hogy váljanak-e, amit Béliveau-nak esze ágában sem volt. Egyébként végül a felesége találta ki, hogy ha a férjének már mindenféleképpen mennie kell, akkor a gyerekekért menjen. A hivatalos indok így lett a 2001 és 2010 közötti UNESCO-évtized, amelyet az ENSZ kiáltott ki békekultúra és a világ gyerekeivel szembeni erőszakmentesség nemzetközi évtizedének. Anyagi támogatás nélkül Béliveau útja még a tengerentúlon véget ért volna. A négyezer dollárból, amellyel útra kelt, Brazíliában már semmi nem maradt. Ha nincs egy szívélyes vadidegen, aki megveszi a jegyét, nem tudott volna átrepülni Dél-Afrikába.

Jellemző – teszi hozzá – hogy a fekete kontinens átszelésével töltött két és fél év alatt összesen 2500 dollárt sikerült elköltenie. Kevesebbet a repülőjegy áránál. Ebben segített, hogy nem érdekelte a kényelem. Kígyótól a kutyáig mindenhol azt ette, amit a helyiek, aludt polgármesteri rezidencián és hajléktalanokkal, parkban, templomban és ha választásra kényszerítenék – nevet fel –, akkor Németországban páratlan szépségű rendőrségi fogdák vannak. Ezekből a fogdákból rengeteget megismert mindenhol. A személyes biztonsága érdekében kért meg rendőröket, hogy vigyék be.

„Még Guatemalában kértem meg valakit egyszer, hogy kísérjen el a helyi rendőrkapitányságra, mert a fogdában alkarok aludni. Negyedóra múlva egy nagyon sötét helyen lyukadtunk ki. Szerencsém volt, mert mielőtt kirabolt vagy megölt volna, kérdezett valamit, én pedig villámgyorsan elmeséltem, hogy egyáltalán miért is vetett egymás mellé a sors. A karja tele volt hegekkel. Gyerekkatona lehetett régen. Mielőtt elváltunk volna, adott egy dollárt" – idézi fel ennek kapcsán hogy milyen gyakorlati előnye van egy UNESCO-évtizednek. Azt, hogy Magyarországot is útba ejti, csak 2005-ben tudta meg. Eredetileg úgy volt, hogy Németországból Oroszországba megy, de rá kellett jönnie, hogy a tél nem kegyelmezne. Emiatt változtatott az útvonalon, és inkább délkelet felé indult, így most Szentpétervár helyett Rákóczifalváé a hírnév, hogy Béliveau ott lépte át az Egyenlítő hosszát jelentő 40 075 kilométert.

"Amikor megérkezett – meséli Balázs Antal, a helyi múzeum tulajdonosa – beleléptettük egy kis betonba, hogy emlékmű őrizze meg a lábnyomát. A túracipője helyett Szegeden vettünk neki egy ugyanolyat. Béliveau-nak a múzeumban most kiállítása van, azokból a tárgyakból, amelyeket az útja alatt kapott. – Nem akartuk, hogy az emlékmű egyszeri alkalom legyen, mert ezt a teljesítményt nehéz lesz túlszárnyalni. Ki volt készülve. A mínusz tizenöt fokban a napi harminc kilométer iszonyat lehetett, de azonnal mondta, hogy megtiszteltet és számára tárgyakat küldeni. Ezekből két dobozzal kaptunk, és azután is megmaradt a kapcsolat, hogy világhírű lett.
Rákóczifalva egyébként azóta is kohéziós erőként működik, és évről évre programokra azt a 64 országot, amelyen Béliveau átkelt. És a nagykövetek jönnek. A faluban most világkerék is van 64, az adott országból származő kővel."
Attól egyébként, hogy szinte mindenhol tárt karokkal fogadták, Béliveau-nak a depressziója nem múlt el.

„Néhány hétig tartott, hogy ráérezzek a magány ízére. Egy idő után elkezdesz vidáman hallucinálni, illúziókkal fested ki a tájat, és bár néha van, aki melléd szegődik, inkább csak a fákkal és a holddal társalogsz." Ezt az idillt csak néha szakította meg egy fejében csilingelő hang, amelyet például az érdekelt, hogy megfelelően osztja-e be azt a vizet, amely nélkül nem fogja túlélni a nappal 45 fokos hőséget az ausztrál Nagy-Viktória-sivatagban. Bár a felesége évi három hétre meglátogatta – ahogy meg is jegyzi, ez mindig olyan volt, mintha újra nászúton lennének – látszik rajta, hogy vándor maradt. Amíg távol volt, az apja meghalt és született két unokája. „És a tizenegy év egyike sem volt olyan nehéz, mint az első azután, hogy visszatértem."

Titok amúgy nincs. Azután, hogy visszatért, Béliveau könyvet írt a 75 ezer kilométeren eltelt tizenegy évről. Ez – Az ember, aki ment – nemsokára magyarul is megjelenik, de már készül a következő, amelyről szűkszavúan csak annyit árul el, hogy talán A kis hercegre hasonlít majd. Üdítően kevés életbölcsességgel csinálja ahhoz képest, hogy az egész világot látta. Amikor találkoztak, a kötelező udvariassági körökön túl Mandela egyvalamit mondott neki, de az nagy bók volt. Hogy a világnak több olyan emberre van szüksége, mint ő. Ebből Béliveau annyit jegyzett meg, amit most is széles gesztusokkal magyaráz, vagyis hogy mindegy, hogy mit csinálsz, a lényeg, hogy túlmutasson rajtad. Szóval a következő bolygó – mondja – a Hold lesz.

Forrás: richpoi.com

Ingyenes, anonim HunOpti önismereti tesztünkből te is megtudhatod mennyire látod optimistán a jelened. Kitölthető akár ide kattintva is: HunOpti

2019. január 1-től az Optimista Klub archiválódik. Mit szól ehhez?

Nekem mindegy.
Nem örülök, mert szeretem az oldalt.
Remélem nem lettetek pesszimisták?
Szívesen szervezném tovább. Kérlek lépj kapcsolatba velem!
korábbi szavazások